DTH 2017 pályázati anyaga

https://drive.google.com/drive/folders/0B4PQme8RcKD7cl9hYzF3NzdaeDA?usp=sharing

VAGY A Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola honlapján

https://www.gaboraron.hu/temahet2017.html

Elkezdődött a hét. Nem volt újdonság, hisz témánkat a gyerekkel közösen találtuk ki. Ötleteltünk és alakítottuk projektünket.

Az első napon zenét hallgattunk, beszélgettünk és érzelmeket fogalmaztunk meg, fejeztünk ki az otthon szóval kapcsolatban.

Magyar és matematika órán csoportokba osztva laptopon dolgozva, weblapon böngésztünk, adatokat gyűjtöttünk és rendszereztünk egy feladatlap alapján. Majd a google street view alkalmazással barangoltunk a település utcáin, mutogattuk házunkat, és örömmel vettük észre, hogy "az apu akkor otthon volt, mert az udvarban ott áll az autó".

Délután a Helytörténeti Múzeumba látogattunk, ahol nem csak a falu és iskola régi képeivel, történeteivel ismerkedtünk meg, de a szülők tablóképével vagy rajnaplójával is találkoztunk.

Kedden szintén hangulatteremtő zenével indítottunk, majd learningapps tankockák segítségével feldolgoztunk két, a témához kapcsolódó verset Weöres Sándortól és Kányádi Sándortól.

Ének órán sem maradhatott el a zene. Zalai népdalokat énekeltünk, két ügyes diákunk néptáncolni is tanította az osztályt. Tankockák segítségével dalokat hallgattunk meg és a dalfelismerést gyakoroltuk. Majd a helyi művészeti csoportok előadásairól készült videókat néztünk meg: Rozmaring népdalkör, Zalaapáti Harmónika Zenekar.

Délután megint sétáltunk egyet a községben. Meglátogattuk a Művelődési házat és a Könyvtárt. Menet közben több gyönyörűséges fotót és videót készítettünk a projektünkhöz.

Mai napon is sokat dolgoztunk.

Kiderítettük : "legyen ki csak veled törődik, a nagymama arra való". (Halász Judit: Hívd a nagymamát) Sok szépet és kedveset sikerült nagyszüleinkről összegyűjteni. Majd a tankönyvünkhöz kapcsolódó e-tananyag segítségével feldolgoztunk egy mesét. 

Megnéztünk egy kisfilmet: Falun. Egy édes, öreg házaspár egy teljes napjába nyerhetünk bepillantást, ahogy egy nagyanyó és nagyapó a maguk módján élnek, és boldogok az egyszerű, csendes kis életükben.

Matematikán kipróbáltuk magunkat a redmenta feladatlapokon és jutalmul az okosdoboz oldalon is - tanulhattunk -  játszhattunk.

Környezetismereten megismerkedtünk lakóhelyünk domborzatával. Tisztáztuk a lakó- és a középület fogalmát, eljátszottuk a felszíni formákat. Ismereteinket learningapps tankockákon hasznosítottuk.

Testnevelés órán népi játékokat is játszottunk. Megismertük hogy kell gólyalábazni vagy csuprozni.

Negyedik nap

Terepasztal és tanulmányi séta

Terepasztal

Elkészült. Már egy hete készültünk rá, hogy egyszer egybe lesz hangolva. Mindenki elkészítette a saját otthonát dobozból, a vállalkozó kedvűek még a falu látnivalóit is elvállalták. Lett templomunk, iskolánk, óvódánk, múzeumunk, kastélyunk. Még kutyus és autó is került a házak mellé.

Tanulmányi séta

Vincze Tibor Zalaapáti polgármestere személyesen mutatta be a 2. osztály számára a községháza szerepét, működését, munkatársait és helyiségeit. Jártunk a "vendég teremben", láttunk riasztós bőröndöt, és a TITKOS toronyszobában is benézhettünk.

A bencés apátságban annyi érdekes adatot és történetet sikerült a gyerekekkel megosztania a polgármester bácsinak, hogy megbeszéltük a tanulmányi séta folytatását: 

"Még visszajövünk!"

Köszönjük a tájékoztatást, a vendéglátást és az ajándékot is!!!

Ötödik nap

Kerékpár túránk során elsőnek térképolvasással kellett megküzdeni, majd csoportokban dolgoztunk az állomásokon. Minden megállónál QR kódba rejtett feladatokat kellett a gyerekeknek megoldaniuk, illetve a meghívott szülőknek és kollégáknak GPS segítségével a megtett távolságot meghatározniuk. Az út során természetesen érintettünk minden látnivalót és más kedvenc helyeket is megmutattunk egymásnak (étterem, foci pálya, játszótér, Marcsi néni kutyája....

Projektet záró videó

Fotógaléria